NYELVTERV heti feladatsor minták - valós kurzus alapján

Az alábbiakban egy korábbi, megvalósult NyelvTerv fejlesztési program két különböző heti feladatcsomagját mutatom meg, a közös együttműködés 4. és 10. hetéből. 

Háttérinfók:
  • Német nyelven, C1-C2-es szinten,
  • német nyelvterületen operatőrként elhelyezkedni tervező tanuló számára készültek a feladatok,
  • fő célok a szakmai szókincs és annak alkalmazásának fejlesztése, valamint a forgatási helyzetekben történő szóbeli nyelvi helytállásra való felkészülés.
 
A feladatok elkészítése közben:
  • A tanuló a közösen szerkeszthető (Google Docs) dokumentumba kérdéseket és megjegyzéseket és reflexiókat is fűzött,
  • így még a feladatok elkészítése közben láthatóvá váltak az esetleges elakadások, tanárként folyamatos, élő rálátásom volt a haladásra és
  • a felmerülő kérdéseket, problémákat tudtuk tematizálni a hét során.

 

A feladatok befejezése után pedig:
  • A közös felületre feltöltésre kerültek a megoldások külön dokumentumban,
  • a tanuló így önellenőrzés formájában értékelhette saját munkáját.
  • Az önellenőrzés során felmerült kérdéseire, megjegyzéseire szintén válaszokat kapott.
  • Amikor szükségét érezte, megjegyzésben visszajelzett a feladatok mennyiségével, nehézségével és típusaival kapcsolatban,
  • így a visszajelzései alapján eszközölt változtatásokat be tudtuk építeni a következő heti feladatcsomagokba.

 

Írásbeli „kifejtős” feladatait tanárként én ellenőriztem, értékeltem és véleményeztem. 

Szóbeli feladatait hangfelvétel formájában küldte el, ezekre szintén kapott tőlem részletes értékelést.